Kihagyás, és ugrás a termékadatokra

TERMÉKLEÍRÁS

Vidd magaddal az otthon ízeit bárhová! Hűtőből a mikróba direktben, ezt az edényt újramelegítéshez találtuk ki, különösképpen menet közbeni megoldásokhoz.

ÚG Polytupper Osztott Edény 1,4L:

Az Új Generációs Polytupperekben otthon készített ételekeinket vihetjük magunkkal. A hűtőből egyenesen a mikrohullámú sütőbe tehetők, így időt spórolhatunk meg. A Szögletes edényekben kedvenc ételeinket, köreteket (rizs, tészta, zöldségek), akár a főétellel együtt szállíthatunk.

Az edény és a tető egyaránt 0°C - 120°C között tűri a hőmérsékletet, így mikrohullámú sütőben való melegítésre kiválóan alkalmas. A gyártás során használt új technológiának köszönhetően a következő előnyökkel rendelkezik:

  • Továbbfejlesztett szelep: a Leveses Bögre tetején és a kerek, valamint szögletes szett tetején egyaránt cseppmentesen záródó billenős szelep található. A szelepet melegítés előtt ki kell nyitni, így kiengedi a melegítés során keletkező gőzt. A szelepen kiszélesedő, polírozott része egyértelműen jelzi, hol kell lenyomni a szelepet nyitáskor. Hűtőben való tárolás illetve szállítás során zárjuk be a szelepet.
  • Könnyen tisztán tartható: Color ControlTM bevonat található az edények belsejében, így a terméken az élelmiszerek okozta foltok kevésbé maradnak rajta, és hosszabb ideig marad megfelelő állapotban a termék.

Használat:

Lezáráskor tegyük a tetőt az edényre és ujjunkkal nyomást gyakorolva a tetőre, vezessük végig a peremén. Mielőtt a mikrohullámú sütőbe helyeznénk, nyissuk ki a tetőn található szelepet, így a melegítés során keletkező gőz távozni tud. Melegítés kb. 600 W-on ajánlott. Ha több mint 3 percig melegítünk, akkor időközönként állítsuk meg és keverjük meg az ételt.

Biztonságos használat:

Melegítés előtt mindig bizonyosodjunk meg róla, hogy a grill funkció ne legyen bekapcsolva. Amikor a terméket melegítés után kivesszük a mikrohullámú sütőből, sütőkesztyű használata ajánlott. Melegítés után, nyitáskor ügyeljünk arra, hogy a tőlünk távolabb eső füllel nyissuk ki a tetőt, így a kiáramló gőz nem közvetlenül ránk fog áramlani. Meleg/forró ételt nem szabad benne szállítani, amikor az étel teljesen kihűlt, csak azután tegyük rá a tetőt, zárjuk be a szelepet. Mindig bizonyosodjunk meg szállítás előtt arról, hogy a tetőt és a szelepet megfelelően lezártuk. Szállítás során ügyeljünk arra, hogy úgy helyezzük el a terméket, hogy a szelepet véletlenül se nyissa ki semmi.


További információ a termékről:
 Erről a termékről további információt kaphatsz a termékről szóló Facebook posztjainkon, amelyek ide kattintva megtekinthetők - FB bejelentkezés szükséges

💁 Amennyiben kérdésed van, és személyesen szeretnél információt kapni a termékről, bátran keresd nagy szakmai tapasztalattal rendelkező kollégáinkat.

Mikrózható ételhordó és tároló

ÚG Polytupper Osztott Edény 1,4L

Normál ár 4.940 Ft
Normál ár Akciós ár 4.940 Ft
RÖVID LEÍRÁS   Mosogatogep   Mikró   Grillnem
  • 💥 Hűtéshez, szállításhoz, melegítéshez és tálaláshoz.
  • 💥 Hűtőből evésre készen kevesebb mint 5 perc alatt!
  • 💥 Mikrohullámú sütőben nagyszerűen felmelegíthetjük az ételünket.
  • 💥 A tetején található szelepet ki kell nyitni melegítés előtt.
  • 💥 Hosszabb ideig történő melegítés során célszerű 3 percenként átkeverni az ételt és úgy folytatni a melegítést. /Max. 600 Watton legfeljebb 3 perc!⏰/
3 db van raktáron
Várható szállítás: 1-3 munkanap

  • American Express
  • Apple Pay
  • Mastercard
  • Visa


Hűségpontokkal a kedvezményekért!
Vásárlásaiddal pontokat gyűjtesz. Nem szükséges előzetes regisztráció, csak a beváltáshoz. Hűségpontjaidért - minél több van, annál nagyobb - kedvezményekben részesülsz. További részletekért jelentkezz be itt.
Fizetési és szállítási információk

Mikrózható
Grill funkcióval nem használható
Nem mélyfagyasztható
Nem helyezhető sütőbe
Méret: H 29,5 x Sz 26,3 x Ma 6,3 cm
Mi fér bele? 1,4 L
Mosogatógépbe berakható:egész termék
TERMÉKLEÍRÁS

Vidd magaddal az otthon ízeit bárhová! Hűtőből a mikróba direktben, ezt az edényt újramelegítéshez találtuk ki, különösképpen menet közbeni megoldásokhoz.

ÚG Polytupper Osztott Edény 1,4L:

Az Új Generációs Polytupperekben otthon készített ételekeinket vihetjük magunkkal. A hűtőből egyenesen a mikrohullámú sütőbe tehetők, így időt spórolhatunk meg. A Szögletes edényekben kedvenc ételeinket, köreteket (rizs, tészta, zöldségek), akár a főétellel együtt szállíthatunk.

Az edény és a tető egyaránt 0°C - 120°C között tűri a hőmérsékletet, így mikrohullámú sütőben való melegítésre kiválóan alkalmas. A gyártás során használt új technológiának köszönhetően a következő előnyökkel rendelkezik:

  • Továbbfejlesztett szelep: a Leveses Bögre tetején és a kerek, valamint szögletes szett tetején egyaránt cseppmentesen záródó billenős szelep található. A szelepet melegítés előtt ki kell nyitni, így kiengedi a melegítés során keletkező gőzt. A szelepen kiszélesedő, polírozott része egyértelműen jelzi, hol kell lenyomni a szelepet nyitáskor. Hűtőben való tárolás illetve szállítás során zárjuk be a szelepet.
  • Könnyen tisztán tartható: Color ControlTM bevonat található az edények belsejében, így a terméken az élelmiszerek okozta foltok kevésbé maradnak rajta, és hosszabb ideig marad megfelelő állapotban a termék.

Használat:

Lezáráskor tegyük a tetőt az edényre és ujjunkkal nyomást gyakorolva a tetőre, vezessük végig a peremén. Mielőtt a mikrohullámú sütőbe helyeznénk, nyissuk ki a tetőn található szelepet, így a melegítés során keletkező gőz távozni tud. Melegítés kb. 600 W-on ajánlott. Ha több mint 3 percig melegítünk, akkor időközönként állítsuk meg és keverjük meg az ételt.

Biztonságos használat:

Melegítés előtt mindig bizonyosodjunk meg róla, hogy a grill funkció ne legyen bekapcsolva. Amikor a terméket melegítés után kivesszük a mikrohullámú sütőből, sütőkesztyű használata ajánlott. Melegítés után, nyitáskor ügyeljünk arra, hogy a tőlünk távolabb eső füllel nyissuk ki a tetőt, így a kiáramló gőz nem közvetlenül ránk fog áramlani. Meleg/forró ételt nem szabad benne szállítani, amikor az étel teljesen kihűlt, csak azután tegyük rá a tetőt, zárjuk be a szelepet. Mindig bizonyosodjunk meg szállítás előtt arról, hogy a tetőt és a szelepet megfelelően lezártuk. Szállítás során ügyeljünk arra, hogy úgy helyezzük el a terméket, hogy a szelepet véletlenül se nyissa ki semmi.

További információ a termékről:
 Erről a termékről további információt kaphatsz a termékről szóló Facebook posztjainkon, amelyek ide kattintva megtekinthetők - FB bejelentkezés szükséges

💁 Amennyiben kérdésed van, és személyesen szeretnél információt kapni a termékről, bátran keresd nagy szakmai tapasztalattal rendelkező kollégáinkat.


Tisztítás és gondozás

Az ÚG Polytupperek minden része mosogatógépben mosogatható. A szelepet mosogatás során el lehet távolítani. Egyes ételek foltot okozhatnak, ebben az esetben mosószeres, meleg vízbe áztassuk be a terméket. Ne használj súroló szivacsot vagy súrolószert tisztításkor. Az edény felső peremétől számítva min. 2 cm-rel alacsonyabb szintig lehet tölteni az edényt. Minden használat után hideg vízzel öblítsük el, így megelőzhetjük, hogy ételszag maradjon az edényben. NEM használható fagyasztóban, grillen vagy tűzhelyen.

Dokumentumok

Anyaghasználat: PP

A(z) ÚG Polytupper Osztott Edény 1,4L termékhez felhasznált anyagok:
PP

Tupperware® anyagok - segédlet

Az alábbi listában megtalálod az egyes felhasznált anyagokhoz tartozó rövidítéseket, ill. azok megfelelő megnevezéseit.

Rövidítés  Anyag
ABS akrilnitril-butadién-sztirol
LCP folyadékkristályos polimer
PA poliamid
PBT polibutilén-tereftalát
PE polietilén
PES poliéterszulfon
POM polioximetilén
PP polipropilén
S szilikon
TP kopoliészter
TPE/SEBS termoplasztikus elasztomerek

Garancia

A Tupperware termékeket nagy gonddal és precizitással állítják elő, a legjobb minőségű, maximálisan konyhai (és szépségápolási) használatra alkalmas anyagokból. A termékre ugyanaz a minőséggarancia vonatkozik, mint minden Tupperware termékre. Azaz, ha rendeltetésszerű használat mellett bármilyen gyártási vagy anyaghiba jelentkezik, bevizsgálás után kicseréljük a terméket.

További részletes garanciális információk megtekinthetőek a Garancia oldalon.

Normál ár 4.940 Ft
Normál ár Akciós ár 4.940 Ft
Gyorskelesztő 1,9L
Kelesztésre, tárolásra, frissentartásraGyorskelesztő 1,9L

0% - Tupperware termékek nem tartalmaznak BPA-t, PVC-t és mesterséges lágyítószereket

Termékeinkért rendszeresen kapunk nemzetközi formatervezési díjakat

.

Customer Reviews

Based on 1 review
100%
(1)
0%
(0)
0%
(0)
0%
(0)
0%
(0)
G
Gabriella H.É.

Még nem használtam, de jónak tűnik. Még az is lehet, hogy ajándék lesz belőle. :)

Az általunk forgalmazott termékek gyártója: Tupperware

Forgalmazója: T.-Party Kft.

A termékek eredeti Tupperware termékek, amik a hivatalos magyarországi forgalmazó által kerülnek kereskedelmi forgalomba.

A termékek színe eltérhet a valóságban.
A színváltoztatás mellett a modellváltoztatás jogát fenntartjuk,
a termékkel látható tartalom vagy dekoráció nélkül.
Az összes feltüntetett ár a T.-Party Kft. ajánlott árai.